Épp csak a Király utcai kisboltba igyekeztem reggel hat felé, amikor szembe találkoztam Ragacs Tivadarral, régi kedves mulatótársammal. Invitált, hogy ugorjak fel hozzá: újabban egy a Félelem és reszketés önálló életre kelt hotelszobáira hajazó lakásban él, amely hol egészen üres, hol fürtökben lógnak a kanapékon a jobbnál jobb madarak - állította, hogy most nem lesz ott senki. Természetesen nem utasíthattam vissza a szívélyes meghívást: fél óra múlva már a konyhában sürgölődtem, gintonikot kotyvasztva, egy kissé túllódítva a gines üveget, ha már lúd, legyen kövér, miközben Ragacs odakint gyúrta-dagasztotta a spanglit. ("Habarta", ahogy ő szokta mondani.)

Valamivel később eszébe jutott, hogy üljünk le a nagy falitükör elé. Sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége, nem, közöltem, nem vagyok hajlandó szóba állni vele, ebben az állapotban nem, azzal teátrális mozdulatot téve faképnél hagyta a tükörből felém vigyorgó idiótát, és csak később tértem vissza, mikor kíváncsiságom már legyőzte az - egyébként jogos - ellenszenvet.

Addigra Tivi összemelegedett a sajátjával. Gint iszogattak. Próbáltam megbarátkozni azzal a pöttyedt szájjal somolygó, bedurrant szemű csajjal, aki velem szemben foglalt helyet. Kérsz, nyújtotta felém Ragacs a gambit. Ez alkalommal pihentettem a dolgot, és továbbadtam a tükörképemnek, aki elégedett karfiolfelhőket köpdösött minden szippantás után. Valamiért aztán bimbózó tavaszi nimfomániája korai tüneteit kezdte taglalni - így például, hogy klasszikus zene hatására ajkai ösztönösen orális örömszerzésre kerekednek. Ragacs egyszercsak leállította azzal, hogy igen, tudja hogy tavasz van, ne is beszéljünk róla, ki van éhezve, nem jó ez így.

 Én a magam részéről bambára ittam magam, így felettébb meglepett, amikor Ragacs tükörképe azt találta mondani, hogy van itt valahol egy Bánk Bán cédé. Kérdőn pillantottam a tükörképemre. Vihogott.

Egy időben úgy voltam a Ragacs Tivivel, hogy folyton egy jókora, fénylő, zsíros rúdszalámiként regisztráltam, ha épp periférikus látómezőmben zötykölődött az első reggeli metrón. Ragacs Tivi valahogy tényleg mindig ragad, az állán és a kabátján végiggyöngyözik a feketén szerzett likőr, elvágott ujjának vérétől maszatos mindkét keze, földes a zoknija, stb.

Te miről beszélsz, kérdezte nagy sokára még egyre vihogó tükörképem.

Ragacs meg a tükörképe úgy röhögtek, hogy egymást támogatták, és biztosították a tükörképemet afelől, hogy nem érti félre, valóban kíváncsiak lettek sokat emlegetett tekhnéjére. Na jó, ti mind idióták vagytok, mondtam, és kimentem a mosdóba. Hosszan-hosszan kortyoltam a csapvizet és közben füleltem: drukkoltam a tükörképemnek, hogy ne csináljon túl nagy hülyeséget.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.